Mikor felnéztem Zaynt láttam meg.
-Te meg mit keresel itt?-kérdeztem flegmán tőle.
-Téged azért, hogy megbeszéljük ezt a dolgot és, hogy bocsánatot kérhessek tőled.-mondta.
-De én nem akarok veled semmiről sem beszélgetni.-mondtam.
-De csak egy 5 percre.
-Menj nyugodtan.-mondták a lányok és közben pedig lökdöstek.
-Na jó de csak pár perc.-mondtam és mentem utána.
Egy nyugodt helyre vezetett és leültünk egymás elé.
-Miről akarsz beszélni?
-Arról, amit tettem.
-Ó miért mit tettél?
-Hogy hazudtam arról, hogy ki vagyok.
-Ó az te voltál? Én azt hittem, hogy az a majom volt. Hogy is hívják Trip Morgen?
-Nem az én voltam az a majom. De csak azért hazudtam neked, mert féltem, hogy csak te is azért szeretnél belém, mert híres vagyok.
-Jó tudod mit. Én bírom a zenéteket, meg igazából te voltál a kedvencem a bandából. De nem szerettem volna beléd csak azért, mert híres vagy.
-Tudod nem is gondoltam volna csak már annyi sok lányban csalódtam és nem akartam még egyben és főleg nem akkor, amikor már beleszerettem.
-Te tényleg belém szerettél?
-Igen szerinted ha nem akkor küldtem volna neked 23 bocsáss meg üzenetet?
-Jó ez valamennyire igaz.-már éreztem, hogy mindjárt megesik rajta a szívem, hogy olyan szomorúan néz rám. Ezért ránéztem az órámra.
-Sajnálom lejárt az idő. És ha most nem haragszol visszamennék a csajokhoz beszélgetni és enni.-azzal felálltam és elsétáltam onnan.
-Na mi volt?-kérdezték a lányok.
-Semmi, amikor éreztem, hogy már mindjárt megbocsájtok neki, gyorsan az órámra néztem és az idő lejárására hivatkozva visszajöttem.
-De most szereted vagy nem döntsd el.-mondta Lilly.
-Szeretem és ő is szerelmes belém, de ez nem változtat semmin.
-Jaj hagyjátok már majd eldönti ő maga. Amúgy is ahogy láttam nagyon mérges volt Zaynre, mert az összes posztert letépte a falról.-mondta Izzy.
-Végre egyszer mellém álltál. Köszi hugi.
-Semmiség, de most már amikor akarok akkor mehetek be a szobádba. Vagy legalább is engem csak az ablakod érdekel.
-Mi az, hogy az ablak érdekel? Hope ha megengeded neki, akkor mi is minden áldott nap nálad fogunk lógni, vagyis csak az ablakodon.-ezen mindannyian elkezdtünk röhögni.
-Nem az ablak csak is az enyém és mindig be lesz húzva a függöny, hogy még véletlenül se lássam meg.
Amikor befejeztük a kajálást, elmentünk még pár ruhát venni, meg cipőt.Utána pedig hazamentünk. Amint beléptem a szobámba majdnem elestem a gördeszkámban. Innen eszembe jutott, hogy ismét el kellene kezdeni trükköket tanulni. Már egy pár megy, de én többet akarok tudni. Amikor eljutottam végre az ablakig, kihúztam a függönyt és kimentem az erkélyre. Észrevettem, hogy az ablakban egy másik papír van.
"Elfogom érni akkor is valahogy, hogy megbocsáss. Nem teheted ezt velem örökre. Csak adj egy esélyt, hogy jóvátegyem és hogy jobban megismerjük egymást."Ezt a szöveget elküldte SMS-ben is. Én is kiírok neki valamit."Nincs mit jóvátenned, inkább felejts el örökre. Én is ezt fogom tenni."És kiraktam az ablakomba és behúztam a függönyt, hogy ne lásson be. Fél óra múlva felhívott. Most vegyem fel neki? Igen felveszem mi rossz lehet belőle.
TELEFONBESZÉLGETÉS:
-Igen tessék ki beszél Trip vagy Zayn?
-Zayn vagyok.
-Ó úgy már mindjárt más. Most végre nem hazudtál arról, hogy ki vagy.
-Ez most mi akar lenni, amit kiírtál, hogy felejtselek el örökre? Legalább csak egy esélyt adj, hogy megismerkedhessünk, és utána meglátjuk, hogy mi alakul ki belőle.
-Tudod én mit csinálok? Inkább hagyom, hogy egész nap sötétség legyen a szobámba, mint hogy azt nézzem mi van kiírva az ablakodba és hogy állandóan azt nézzem, hogy te hogyan bámulod az én ablakomat.
Honnan veszed, hogy az ablakodat nézem?
-Hát nem is tudom, inkább onnan, hogy megéreztem-ameddig ezt mondtam odasétáltam az ablakhoz és kilestem rajta, hogy engem nehogy észrevegyen és lám mit látnak szemei, Zayn ott áll az ablaknál és az enyémet stíröli.-vagy csak onnan, hogy látom.-és ekkor elhúztam a függönyt. Ijedtében ellépett az ablaktól, de utána visszalépett és a szemembe nézett. A megbánás és a szomorúságon kívül még láttam mást is a szemében, de nem tudtam rájönni, hogy mit.
-Hope én szeretlek és nem érdekel, hogy ha te nem, de én várni fogok rád.
-Látom nagyon megbántad, hogy hazudtál nekem. De még meg kell gondolnom azt az egy esélyt.
-Akkor megbocsájtasz azért a hülye hazugságomért?
-Igen, de ez még nem változtat semmin. Arra az egy esélyre meg a választ majd kiírom az ablakba.
-Jó rendben és még egyszer bocsánat.
-Már mondtam, hogy megbocsájtottam.
-Igen tudom. Jó éjszakát. És el ne felejtsd kiírni a választ.
- Jó rendben kiírom. Neked is jó éjszakát.
Letettük a telefont. Ilyen gyenge lennék, hogy ilyen hamar megbocsájtok neki? Na mindegy egy esélyt adok neki, de csak egyet. Kiírtam egy lapra csupa nagy betűvel, hogy:
"ADOK NEKED EGY ESÉLYT! <3."
Lementem vacsorázni, és utána pedig megfürödtem. Az ébresztőmet beállítottam 6 órára, mert még a kiskutyámat is ki kell vinnem sétálni. Olvastam még egy kicsit elalvás előtt, de nem bírtam sokáig, mert elnyomott az álom. Reggel az ébresztőre keltem. A kiskutyám már ott volt az ágyam mellett és nyüszített, hogy vigyem ki. Gyorsan felöltöztem, rendbe szedtem magam. De mielőtt elindultunk volna, kiraktam a lapot az ablakba és kihúztam a függönyt, hogy tudja igaziból gondolom és még ráírtam a papírra, hogy:" SZERETLEK. ". Mikor ezzel is megvoltam elmentem sétálni a kiskutyámmal. De valaki szembejött velem az úton. Hát ki más is lehetett volna, mint Zayn.
-Szia Hope!
-Szia Zayn.
Odasétált mellém, de nem szóltam hozzá.
- Még láttam nem írtad ki a választ. Miért nem?
Most komolyan mikor ment el otthonról?
- Te mikor mentél el otthonról?
- 5:45-kor miért?
-Semmi.
- De most komolyan miért kérdezted?
- Semmiért. Menj haza és és nézd meg az ablakomat és megtudod.
- Miért már kiírtad?
- Igen.
- Oké akkor felhívom a fiúkat, hogy mondják meg mi van kiírva.
- Nem mert te fogod megnézni és nem a fiúk. Mert akkor visszavonom.
- Szóval akkor én most elmegyek és megnézem.- és már ott sem volt. Hazáig futott, hogy megnézze mit írtam ki. Lehet, hogy tényleg szeret?
Sétálhattunk már vagy öt perce mikor Zayn megérkezett
- Most komolyan ilyen hamar megjártad?
- Igen érted bármit. - ó Istenem olyan édes.
-Kérdezhetek valami?
- Amit csak akarsz.
- Ha nem mondod el hamarabb, hogy te vagy valójában Zayn akkor mikor mondtad volna el?
- Nem tudom előbb utóbb elmondtam volna úgy is.
- Akkor jó.
- Akkor most én kérdezek valami. Eljönnél velem ma valahová?
- Hát át kell még gondolnom. IGEN!
- Szeretlek Hope és ahogy láttam a papíron te is.
- Jó bevallom én is szeretlek.
- Akkor én most megyek és majd szólok ha megyek érted.
- Oké. Szia. Szeretlek!
- Én is szeretlek szia.
Én még elsétáltam a kiskutyámmal a parkba. Fél óra múlva mentünk csak haza. Megnéztem Zayn ablakát és csak egyetlen papír volt ott. Az volt ráírva, hogy: " SZERETLEK!" És már tudom, hogy szeret és már nem haragszom rá.
Zayn and Hope
2013. március 8., péntek
2013. január 1., kedd
2. fejezet Egy csajos nap
Reggel hatalmas fejfájásra ébredtem. Először nem tudtam, hogy miért, de utána rájöttem. Hát azért, mert tegnap kiderült, hogy Tripp nem is az akinek mondja magát, hanem ő a One Direction egyik énekese a csodálatos az egyetlen Zayn Malik. Ó még , hogy csodálatos, inkább beképzelt. Azt hitte, hogyha megtudom, hogy ki ő majd egyből letámadom?Mert ha ezt akarta, akkor nagyon benézte. Nem is ismer és ilyet feltételez rólam. És az egyetlen, ami bánt, hogy hazudott nekem. Csak egy a baj, ha akarnám sem tudnám kiverni a fejemből, mivel velem szemben lakik és az ő szobája az én szobámra néz. Este is rengeteg üzenetet küldött, hogy bocsássak meg neki, de én nem tudok egy ilyen emberben megbízni.
Lementem reggelizni, utánna felöltöztem és rendbe szedtem magamat. Rendbe raktam a szobámat és kihúztam a függönyt. A Zayn ablakába megláttam valamit. Egy papír volt kitéve és ez volt ráírva hatalmas betűkkel: "Megtudsz nekem valaha bocsátani?"
Most mit csináljak bocsássak meg neki, amiért becsapott, vagy tekintsem levegőnek? Mindegy, majd a csajokkal megbeszéljük ebéd közben, hogy mit csináljak. Elmentem a tesómmal a találkozónkra. A lányok már ott vártak minket a pláza előtt.
-Sziasztok, azt hittük, hogy már nem is jöttök.-mondta Ashly.
-Szia Lilly- ugrottam a nyakába-azt hittem, hogy soha nem fogunk találkozni és tessék itt állsz előttem teljes életnagyságban.
-Hát igen én is azt hittem, de tessék most itt vagyok és állítólag maradni is fogok, ameddig apát át nem helyezik megint.
-Remélem nem fogják, de mesélj mi történt veled? Mindenről tudni akarok.
-Jó lányok, de szerintem jobb lenne, ha bemennénk és ebéd közben megbeszélnétek ezt, mert én már nagyon éhes vagyok.-mondta a testvérem Izzy.
-Rendben.
Aztán bementünk és megrendeltük a kajánkat és leültünk beszélgetni.
-Na akkor kezdem is.-mondta Lilly-1 éve, amikor elmentem nagyon magam alatt voltam, mert itt kellett hagynom mindent házat, sulit és titeket na és persze a gördeszkás fiúkat.-ezen mind elkezdtünk röhögni. Igen Lilly már csak ilyen, mindig a fiúk járnak a fejében.
-Na jó és milyenek Párizsban a fiúk?-kérdezte Izzy.
-Hát helyesnek helyesek, de nagyon bunkók és beképzeltek.
-És jártál valakivel?-kérdezte Ashly.
-Nem hülye lennék olyan pasival összejönni.
-Tényleg és ha már itt járunk Hope neked írta ki valaki a szobáddal szembelévő ablakra, hogy idézem "Megtudsz nekem valaha bocsátani?"-kérdezte Izzy a két ujjával idézőjelet rajzolva.
Mi ezt ő honnan tudja? Az ő szobájából nem is lehet látni azt az ablakot. Na álljunk csak meg.
-Te megint jártál a szobámba, megmondtam, hogy nem mehetsz be oda.
-Hagyd a testvéredet, most inkább arról beszélj nekem, ki az a srác.-nézett rám egyszerre kérdően mind a 3 lány.
-Jó elmondom. Csütörtökön elmentem a parkba tanulni.
-Ugye nem mondod, hogy zenét hallgattál közben?-kérdezte Lilly.
-De igen, és mikor felnéztem ott ült előttem egy srác és engem bámult. És elkezdtünk beszélgetni és megemlítettem neki, hogy mennyire hasonlít Zaynre. És ő azt mondta erre, hogy a szeme is olyan én pedig megakartam nézni, de ő lecsukta a szemét.
-Ó a kis gonosz.-szólalt meg Ashly.
-Sss hagy mesélje már el!- ütötte vállba Lilly Ashlyt.
-És mikor kinyitott a szemét elkezdett felém közeledni én pedig megrémültem és elhúzódtam tőle .
-És mi a neve, hány éves?-kérdezte Izzy.
-19 éves és a neve mikor megismertem még Tripp Morgen volt, de most már nem.
-Mi az hogy most már nem? Nevet változtatott vagy mi?- nézett rám Ashly, mint aki nem érti.
-Bárcsak az lenne amit mondasz, de nem. Nem nevet változtatott, hanem hazudott nekem arról, hogy hogyan hívják.
-Miért hogyan?-kérdezte Lilly.
-Zayn Maliknak.-mondtam ki és mindenki rám kapta a fejét.
-Micsoda ez most komoly?
-Igen. Ja és még valamit nem mondtam.A velünk szemben lévő házban lakik a One Direction.-mikor ezt kimondtam odajött az asztalunkhoz egy alak. Felnéztem és Zaynt pillantottam meg.
Lementem reggelizni, utánna felöltöztem és rendbe szedtem magamat. Rendbe raktam a szobámat és kihúztam a függönyt. A Zayn ablakába megláttam valamit. Egy papír volt kitéve és ez volt ráírva hatalmas betűkkel: "Megtudsz nekem valaha bocsátani?"
Most mit csináljak bocsássak meg neki, amiért becsapott, vagy tekintsem levegőnek? Mindegy, majd a csajokkal megbeszéljük ebéd közben, hogy mit csináljak. Elmentem a tesómmal a találkozónkra. A lányok már ott vártak minket a pláza előtt.
-Sziasztok, azt hittük, hogy már nem is jöttök.-mondta Ashly.
-Szia Lilly- ugrottam a nyakába-azt hittem, hogy soha nem fogunk találkozni és tessék itt állsz előttem teljes életnagyságban.
-Hát igen én is azt hittem, de tessék most itt vagyok és állítólag maradni is fogok, ameddig apát át nem helyezik megint.
-Remélem nem fogják, de mesélj mi történt veled? Mindenről tudni akarok.
-Jó lányok, de szerintem jobb lenne, ha bemennénk és ebéd közben megbeszélnétek ezt, mert én már nagyon éhes vagyok.-mondta a testvérem Izzy.
-Rendben.
Aztán bementünk és megrendeltük a kajánkat és leültünk beszélgetni.
-Na akkor kezdem is.-mondta Lilly-1 éve, amikor elmentem nagyon magam alatt voltam, mert itt kellett hagynom mindent házat, sulit és titeket na és persze a gördeszkás fiúkat.-ezen mind elkezdtünk röhögni. Igen Lilly már csak ilyen, mindig a fiúk járnak a fejében.
-Na jó és milyenek Párizsban a fiúk?-kérdezte Izzy.
-Hát helyesnek helyesek, de nagyon bunkók és beképzeltek.
-És jártál valakivel?-kérdezte Ashly.
-Nem hülye lennék olyan pasival összejönni.
-Tényleg és ha már itt járunk Hope neked írta ki valaki a szobáddal szembelévő ablakra, hogy idézem "Megtudsz nekem valaha bocsátani?"-kérdezte Izzy a két ujjával idézőjelet rajzolva.
Mi ezt ő honnan tudja? Az ő szobájából nem is lehet látni azt az ablakot. Na álljunk csak meg.
-Te megint jártál a szobámba, megmondtam, hogy nem mehetsz be oda.
-Hagyd a testvéredet, most inkább arról beszélj nekem, ki az a srác.-nézett rám egyszerre kérdően mind a 3 lány.
-Jó elmondom. Csütörtökön elmentem a parkba tanulni.
-Ugye nem mondod, hogy zenét hallgattál közben?-kérdezte Lilly.
-De igen, és mikor felnéztem ott ült előttem egy srác és engem bámult. És elkezdtünk beszélgetni és megemlítettem neki, hogy mennyire hasonlít Zaynre. És ő azt mondta erre, hogy a szeme is olyan én pedig megakartam nézni, de ő lecsukta a szemét.
-Ó a kis gonosz.-szólalt meg Ashly.
-Sss hagy mesélje már el!- ütötte vállba Lilly Ashlyt.
-És mikor kinyitott a szemét elkezdett felém közeledni én pedig megrémültem és elhúzódtam tőle .
-És mi a neve, hány éves?-kérdezte Izzy.
-19 éves és a neve mikor megismertem még Tripp Morgen volt, de most már nem.
-Mi az hogy most már nem? Nevet változtatott vagy mi?- nézett rám Ashly, mint aki nem érti.
-Bárcsak az lenne amit mondasz, de nem. Nem nevet változtatott, hanem hazudott nekem arról, hogy hogyan hívják.
-Miért hogyan?-kérdezte Lilly.
-Zayn Maliknak.-mondtam ki és mindenki rám kapta a fejét.
-Micsoda ez most komoly?
-Igen. Ja és még valamit nem mondtam.A velünk szemben lévő házban lakik a One Direction.-mikor ezt kimondtam odajött az asztalunkhoz egy alak. Felnéztem és Zaynt pillantottam meg.
2012. december 29., szombat
Nem fejezet
Írjátok már meg nekem, hogy érdemes lenne-e nekem tovább írni ezt a történetet, mert ha nem akkor nem töröm magam rajta.
1.fejezet Kezdetek
Egy csendes nyugodt csütörtöki nap volt.Elhatároztam,hogy ma nem fogok otthon tanulni,hanem elmegyek a park egyik legcsendesebb kis zugába,amit még én fedeztem fel kiskoromban.Hazamentem összeszedtem a könyveimet és előkerestem a telefonomat a táskám aljáról.Mielőtt volna,anyáéknak hagytam egy üzenetet.
A park nagyon közel van a házunkhoz.Megkerestem a kedvenc helyemet és leültem egy padra.Elkezdtem hallgatni a kedvenc bandám zenéjét,ami a One Direction és elővettem a németkönyvemet.Ugyan is csak zene mellett tudok csak tanulni,amit anyáék sosem értettek meg.Belemerültem a tanulásba és amikor felnéztem,majdnem szívrohamot kaptam.Egy nagyon helyes fiút láttam magam előtt,aki engem bámult és nagyon hasonlított Zayn Malikra. De az nem lehet.És megláttam,hogy nála is egy németkönyv van pont mint az az enyém.Még mindig csak bámultuk egymást,ezért kénytelen voltam megszólalni.
-Segíthetek valamiben?
-Nem csak olyan szépen énekeltél és azt gondoltam,hogy ide ülök és végig hallgatom,de ahogy megláttál elhallgattál.
-De hát én nem is énekeltem,hanem németet tanultam.
-De igen is énekeltél és még azt is tudom,hogy mit.
-Ugyan mit?-néztem rá kérdően,mert ha tényleg azt hallgattam amit ő mond,akkor tényleg hangosan énekeltem.
-A One Direction új számát.-ez nem igaz akkor tényleg énekeltem.
-Akkor tényleg énekeltem,már tudom anyáék,miért nem díjazzák ezt a tanulási módszeremet.-hajtottam le a fejemet mert a fiú még mindig engem bámult.
-És mondjak valamit,te sokkal szebben énekelsz,mint az az öt majom.
-Hogy mondhatsz rájuk ilyet?-förmedtem rá mérgesen.
-ó bocsánat nem tudtam hogy teljesen oda vagy értük.
-Nem is csak tetszik a zenéjük és nagyon jól néznek ki.Amúgy meg hogy hívnak?
-Z..Trip Morgen vagyok és te?
-Hope Parker. És mondták már neked,hogy nagyon hasonlítasz Zayn Malikra?
-Igen már mondták nem is egyszer.
-Látom te is németet tanulsz.
-Igen és úgy látszik,ugyan azt,mint te.-mutatott a könyvre.
-Amúgy te hova jársz iskolába,mert én még egyszer sem láttalak a sulimban.
-Magán tanuló vagyok,mert nincs időm a rendes sulira.
-Miért tán olyan híres vagy,hogy így hasonlítasz Zaynre?
-Nem mondhatom el,de hidd el elmondanám neked,csak félek a következménytől.
-Milyen következménytő?Mondd már el csak nekem nem tudja meg senki.
-Bárcsak elmondhatnám.-ekkor elkezdett csörögni a telefonja,de nem vette fel.
-Miért nem veszed fel?
-Ha fontos,majd vissza hív,-majd mellém ült a padra.
-És gondolkodtál már azon,hogy vissza mész a suliba?
-Nem,de ha egy ilyen szép lány megkérne,repülnék,hogy iskolába mehessek.-mondta és féloldalasan mosolygott.
-Ez nem igaz még a mosolyod is olyan,mint a Zayné!
-Igen és a szemem is.
-Hagy nézzem!!-közelebb hajoltam hozzá,hogy megnézzem,de lecsukta a szemét.
-Na ez nem ér!-kinyitotta a szemét és közeledni kezdett felém,én pedig gyorsan elhúzódtam.
-Bocsánat nem akartam.
-Semmi baj csak még egyszer ne csináld ezt.Előtte ismerjük meg jobban egymást.-az utóbbi mondatomnál felcsillant a szeme.
-Oké,és mikor ismerjük meg jobban egymás?-mondta kihívóan.
És megint csörgött a telefonja.
-Azt mondtad,ha megint csörög felveszed.
-Na jó,de csak a te kedvedért.
Telefonbeszélgetés: (nem Hope szemszögéből)
-Mizu Tesó?-kérdezte Zayn
-Semmi miért nem jöttél még vissza,már minden hol kerestünk.Hol vagy?-kérdezte Louis mérgesen.
-Nyugi van itt vagyok a parkba.
-És ugyan melyikben a sok közül?
-Amelyik közel van a házunkhoz.
-Ja jó 5 perced van,hogy haza gyere.
-Mert?
-Mert interjúnk lesz!-kiabálta a telefonba.
-Jó akkor 5 perc múlva otthon.-letette a telefont.
Hope szemszöge:
-Na már is hiányolnak?-kérdeztem meg tőle.
-Igen és 5 percet kaptam még.Addig mesélhetnél magadról.
-Oké!Hope Parkernek hívnak.18 éves vagyok és itt lakom a közelben.És amint hallottam te is.
-Te hallgatóztál?
-Nem csak tudod nem vagyok süket.
-Ja jó tényleg.
-Akkor folytatom tovább.Van egy húgom Izzy Parker aki 16 éves.Na most te jössz.
-Rendben. Trip Morgennek hívnak.19 éves vagyok és igen én is itt lakom a közelben.Rajtam kívül 4 fiúval lakom egy házban,akik a legjobb barátaim.Nagyjából ennyi lenne,de még valamit elfelejtettem.Megadnád a telefonszámodat?
-Igen.-és leírtam neki egy lapra.
-Na azt hiszem,hogy lejárt az 5 percem.Örülök,hogy megismertelek,majd még hívlak.
-Ne várj én is megyek,nekem is ideje lenne hazamennem.
-Jó-haza sétáltunk és közben beszélgettünk,amennyit lehetett 2 perc alatt.
Aztán megérkeztünk a házamhoz.Elköszöntem tőle és bementem a házba.
Beléptem az ajtón és egyből a kiskutyám fogadott.
A neve Diablo,de én csak Daginak neveztem.Felvettem és megsimogattam.A konyhában anya főzött és mondta,hogy félóra a vacsiig.Ittam egy kicsit,aztán felbaktattam a szobámba,ahová kiskutyám végig követett.Mikor kinyitottam a szobám ajtaját,megláttam,ahogy a testvérem az ágyamon ugrál,valamilyen zenére.Amilyen gyorsan csak tudtam kihúztam a zenét.
-Te meg mit keresel a szobámban,megmondtam már,hogy csak akkor jöhetsz be,amikor engedélyt adok rá!!-förmedtem rá.
-Jól van,jól van megyek akkor az enyémbe.-szedte össze a holmiját.
-Remélem is.
-Ja amúgy keresett Ashly és azt üzeni,ha hazaértél hívd fel,mert még egész nap nem beszéltetek.
-Rendben.-mire kimondtam becsapta az ajtót.
Rendbe tettem a szobám a tesóm rongálása után és utána felhívtam Ashlyt,hogy jöjjön át vacsorázni.Amikor a posztereimet nézegettem a falamon anya kiabált,hogy megjött Ashly,én pedig lementem hozzá.
-Szia Ashly!
-Szia Hope miért nem hívtál ma egyszer sem?
-Gyere fel a szobámba és elmondom.-indultam el és ő hűségesen követtet.
-Na mesélj miért nem tudtál felhívni?
-Na szóval délután elmentem a parkba tanulni tudod ahogy szoktam zene mellett. És mikor felnéztem megijedtem, mert egy fiú ült velem szemben és engem bámult. Azt mondta, hogy szépen énekelek. Beszélgettünk és elkérte a telefonszámomat.
-És?
-Mi és? Ja tényleg majdnem elfelejtettem tökre hasonlít Zayn Malikra. A kinézete, a mosolya és még a szeme is. És mikor megakartam nézni a szemét, majdnem megcsókolt.
-Mi az, hogy majd nem? Ne várj kitalálom elhúzódtál igaz?
-Igen mi mást tettem volna, mikor még nem is ismerem.
-Ja!! NA és most már ismered?
-Nem csak a nevét és az életkorát tudom, ja meg azt, hogy ő is a közel lakik a parkhoz.
-Á lehet a rég nem látott szomszédod. Tudod a szembelévő házba.
-Á ne hülyéskedj már!
-Na jó.
-Mesélj neked milyen volt a napod?...
Zayn szemszöge:
Hazaértem és egyből letámadtak a többiek.
-Hol a francba voltál az 5 perc már rég lejárt!-mondta dühösen Liam.
-Egy lánnyal voltam a parkban ha nagyon tudni akarjátok.
-Na és, hogy néz ki, van testvére?-kérdezte Harry.
-Na de drágám én is itt vagyok, majd akkor ha én nem hallom.-ütötte nyakon Louis Harryt.
-Jó elnézést édesem.-mondta.
-Jó, jó na srácok indulás az interjúra.-mondta Liam.
-Jaj skacok én éhen halok nem állhatnánk meg útközben valahol kajálni?-kérdezte na vajon ki? Niall
-Erre az esetőségre is felkészülve készültünk el egy negyed órával előbb.- mondta Liam.
Egész interjú közben Hope járt a fejemben. Arra a döntésre jutottam, hogy majd csak akkor árulom el neki, hogy ki vagyok, amikor már jobban megismertük egymást.Ekkor a riporternő megkérdezte, hogy hogy állunk a lányokkal.
-Na fiúk ki hogy áll a lányokkal?
-Én szabad vagyok.-jelentette ki elsőként Harry.
-Én is.-csatlakozott Louis.
-Szint úgy.-mondta Niall.
-Nekem nincs barátnőm.-mondta Liam.
-Na és te Zayn, veled mi a helyzet? Foglalt már a szíved?
-Hát van egy lány aki tetszik, de félek, hogy az elején .
-Ó értem.
Beszélgettünk még sok mindent a turnékról és a dedikálásokról. De én megint nem oda figyeltem. Amikor a zsebembe nyúltam megtaláltam azt a cetlit, amin Hope telefonszáma volt. Elterveztem, hogy amint haza érek írok neki egy SMS-t. Kb 2 óra hosszas volt az interjú és mikor hazaértünk írtam Hopenak.
"Szia Hope találkozhatnánk holnap valamikor a parkban? Szeretnélek jobban megismerni.
Üdv:Tripp Morgen"
10 perc se telt bele már is válaszolt rá.
" Persze délután ráérek. Én is szeretnélek megismerni.
Üdv: Hope"
Igen ez az. Lementem a konyhába enni. Furcsa a fiúk mintha kerülnének engem mióta hazajöttünk. Megkajáltam, utána vissza mentem a szobámba. És mit látnak szemeim, mind a négy fiú ott ül az ágyamon és a telefonomat babrálják.
-Hát úgy látszik, már magánéletem sincs.-szólaltam meg, és a többiek pedig megrezzentek ijedtükben. De Niall még az ágyról is leesett. Ezen mindenki elkezdett nevetni.
-Tudod haver, hogy mi mindent megosztunk egymással.-mondta Louis.
-Igen úgyhogy mesélj, hogy néz ki, hol találkoztál vele, van-e testvére és hány éves.-sorolta fel Harry a kérdéseket.
-Na jó Hope Parkernek hívják. 18 éves. Nagyon jól néz ki hosszú szőke haja és kék szeme van.Kedves és aranyos.Van egy 16 éves testvére Izzy Parker.
-Jó és ha már a telefonodat megnéztük, áruld el, hogy ki ez a Tripp, aki ennek a Hopenak írt üzenetet a te telefonodról?
-Tudjátok, amiről beszéltem az interjún, hogy van ez a lány és tetszik csak már az elején elrontottam.
-Tesó ugye nem azt akarod mondani, hogy te vagy az a Tripp?-kérdezte Louis.
-De igen.-hajtottam le a fejemet.
-De miért? Miért nem mondtad el neki, hogy ki vagy te igazából?-vont kérdőre Liam.
-Azért mert féltem,hogy ő is egy őrült rajongó, de lehet, hogy tévedtem és ezért most nagyon gyűlölöm magam emiatt.
-Nyugi mond el az igazat neki, hogy ki vagy és lehet, hogy megérti miért hazudtál neki.-mondta Naill, ami meg is lepett, mert most az egyszer mondott valami értelmeset. És nem csak azt, hogy "Éhes vagyok" meg "Van itthon valami kaja?"
-Igazad van holnap délután úgy is találkozunk és akkor elmondom neki az igazat.
Hope szemszöge:
Beszélgettünk még Ashlyvel. Ő azt mondta, hogyha vele ez történt volna és a fiú hasonlít Louisra, akkor ő nem húzódik el mint én, hanem rávetette volna magát.Ezen én már meg sem lepődtem. Tényleg ki is ment a fejemből, hogy szombat délelőtt Lillyvel megbeszéltünk egy találkozót. Lillyvel kiskorom óta jóban vagyok. Mi így hárman elválaszthatatlanok voltunk.Együtt szerettük meg az 1D-t is, és együtt néztük a fiúkat a gördeszkapályán, és együtt tanultunk meg deszkázni. De tavaly Lillyék elköltöztek Párizsba, de az apukája ismét itt kapott állást így visszaköltöznek. És ezt meg kell ünnepelni, hogy visszajönnek. Ezért elmegyünk 4-en (Én, Lilly, Ashly, és a tesóm Izzy) a plázába, vásárolni és ott is fogunk ebédelni. De még mindig jobban izgat a holnapi nap.De miért hasonlít ennyire Zaynre? De ha mégis Zayn az miért hazudott? Talán azt hitte, hogy én is egy őrült fan vagyok, hogy amint meglátom rávetem magam? Na mindegy majd kiderül. Lementünk vacsorázni, utána lefürödtem és mentem aludni. Másnap reggel arra keltem, hogy a kutyám nyalogatja a kezemet. De még jó, hogy felkeltem, mert már így is késésben voltam a suliból. Gyorsan felkeltem, felöltöztem, fogat mostam, megcsináltam a hajamat és a sminkemet és legutoljára megkerestem a gördeszkámat. Gyorsan siettem, ahogy csak tudtam. Suhantam a sima járdán a deszkámmal, és ennek köszönhetően, majdnem nekimentem egy fiúnak. Hátranéztem, hogy ki volt az, de nem tudtam megnézni, mert Ashly hirtelen kiugrott elém és megállított.
-Jézus Hope, legalább előre figyelj!-mondta Ashly.
-Ja jó bocsi, csak majdnem nekimentem egy srácnak.
-Igen meg nekem is!!-tette mérgesen csípőre a kezét.
-Jó bocsi.-aztán mentünk tovább a suliba.
A suliban nem történt semmi. Utolsó órán már alig vártam, hogy kicsengessenek. Mire kiértem a suliból jött egy SMS-em. Gyorsan megnéztem.
"Szia Hope! Hány órakor találkozzunk és hol?
Üdv: Tripp"
Én pedig gyorsan visszaírtam neki.
""Felőlem 1 óra múlva a parkban is megfelel."
1 perc sem telt bele már is írt.
"Rendben majd akkor mondani akarok valami fontosat."
Vajon mi lehet az a fontos dolog? Mindegy inkább elindultam haza. 10 perc alatt hazaértem. Megebédeltem, átöltöztem és elindultam a parkba. Hallgattam a zenét és elindultam a parkba deszkával. Megkerestem a saját kis helyemet, amiről már Tripp tudott. Leültem a padra és vártam őt. öt perc után meg is érkezett egy szál virággal.
-Ezt neked hoztam.-mondta és átadta a virágot.
-Köszönöm.
-Tudod írtam az SMS-ben, hogy van egy fontos dolog, amit elakarok mondani neked és igazából ezt már akkor elkellet volna mondanom, amikor tegnap találkoztunk, de féltem attól, hogy hogy reagálsz rá...-mondta.
-És mi az amit nem mondtál el?
- Azt, hogy én nem Tripp Morgen vagyok, hanem Zayn Malik.
-Micsoda szóval te végig hazudtál nekem? Hogy tehetted?-kérdeztem tőle mérgesen.
-Én azt hittem, hogy te is egy őrült rajongó vagy, mert itt hallgattad a zenénket és...-nem hagytam, hogy befejezze.
-És, hogy egyből letámadlak, mert te vagy a híres Zayn Malik? Hát rosszul hitted. Nem is ismersz és már ilyet feltételezel rólam? Az egy dolog, hogy a zenéteket hallgatom, és hogy bejössz nekem, de nem vagyok olyan, amilyennek hittél.-nem hagytam, hogy szóljon, hanem inkább gyorsan elmentem onnan.
De nem haza mentem, hanem elbújtam, hogy megtudjam, hogy hol lakik. El is indult és én követtem , de úgy, hogy ne vegyen észre. Hirtelen megállt a házunk előtt és azt nézte szomorúan. Aztán bement a szembe lévő házba. Mi, most tényleg itt lakik? Lehet, mert kulccsal ment be a házba. Nem baj, nem érdekel, most csak az a fontos, hogy soha többé ne lássam. Hazamentem és felmentem a szobámba és ami volt One Directionos poszterem a falon mindet letéptem onnan.A falam nagyon csúnya lett utána ezért majd lekelessz festeni az egészet. Kimentem az erkélyre és véletlenül a szemben lévő ház egyik ablakán akadt meg a szemem. Ahol egy fiú éppen belevert egyet a falba. És utána leült az ágyra és akkor láttam meg, hogy ő Zayn. Kinézett az ablakon és meglátott engem, én pedig amilyen gyorsan csak tudtam bementem a szobámba és behúztam az összes függönyt, hogy ne lásson be. Kilestem az ablakon és most már nem csak ő volt egyedül a szobában, hanem rajta kívül még négyen. És ekkor jöttem rá, hogy velem szemben lakik a One Direction, és az életem most fog gyökeresen megváltozni.
2012. október 14., vasárnap
Szereplők
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)